Pages

2013. január 24., csütörtök

Internetfüggőség


Internetfüggőség
Az internetfüggőség nehezen meghatározható jelenség, mert az internet annyira beleolvadt a mindennapjainkba, hogy nehéz felállítani a józan határait.  

Az internet függőségnek több fokozata van: az első, amikor a felhasználó lelkesen várja, hogy haza érkezzen, és végre a gépe elé ülhessen, illetve a céges felhasználó túlórát vállalva az irodában marad, hogy internetezhessen.
 A második, hogy rossz közérzete lesz a felhasználónak, leverté, kedvtelenné vagy akár feszültebbé, a későbbi stádiumban akár depresszióssá válik, ha egy-egy bizonyos napon nem fér hozzá a számítógéphez. Ezek után következik, hogy képes túlköltekezni, a családi kasszát megrövidíteni, hogy legújabb szenvedélyéhez szükséges hozzávalókat megvásárolhassa (kamera, programok, mikrofon), és, hogy élményjavító tárgyakat vegyen. Majd mikor észreveszi az áldozat, hogy családja, barátai eltávolodnak tőle, munkái háttérbe szorulnak, megpróbál akaratereje által, elhatározása segítségével elszakadni a világhálótól, mely rendkívül nehéznek bizonyul; többek között a munkahelyi használat miatt is, ezért meglehetősen magas a visszaesők aránya.
Többek között fizikai tünetei is megjelenhetnek: a mozgáshiánya rossz hatással van a szervezetre; gondjuk van az alvással, kialvatlanok és sápadtak; gyakran panaszkodnak pánikrohamra is.

Bartha Valentina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése