Pages

2013. január 4., péntek

Milyen a jó profiloldal a különböző közösségi oldalakon?         
Kezdjük azzal, hogy a „jó profiloldal” akár mennyire is hihetetlen nem biztos, hogy a feltűnő a jó. (Igen lehet, jól esnek a liek-ok, de akkor sem)J. Ezt, hogy értem? Hát úgy, hogy a profil kép ne legyen, túl Feltűnő pl. Túlságosan kihangsúlyozva rajta a mell (lányoknál) vagy fiúknál a túlságosan lent a nadrág a meztelen vagy épp akt fotók pedig teljességgel ki vannak zárva (és gázok is). Aztán az sem biztos, hogy jó, ha túl sok mindent árulunk el magunkról: a telefonszám megosztása a legnagyobb baromságok egyike amit elkövthetünk. Mert aztán jönnek, majd a zaklatások… Ne jelöljünk vissza minden féle ismeretlen embereket, ha ismerkedni szeretnénk, akkor azt se úgy tegyük, hogy rögtön elárulunk mindent magunkról csak szép fokozatosan. Ne rakjunk ki magunkról mindent, hogy éppen hol tartózkodunk, vagy mikor megyünk nyaralni és marad üresen a lakás, mert ez egy jó tipp a betörőknek. Sőt vannak olyan emberek is, aki ellopják más emberek adatait és vissza, élnek vele ennek elkerülése érdekében mindenképpen azt ajánlom, hogy ne osszunk meg magunkról olyan információkat, amivel ezen emberek dolgát megkönnyíthetjük. Majd végül, de nem utolsó sorban, ne káromkodjunk és „fenyegessünk” meg senki a közösségi oldalakon, mert első sorban magunkat járatjuk le másodsorban meg feljelenthet rágalmazásért és még a bizonyítékot sem tudjuk eltüntetni, mert több száz ember látta már. És végül ne rakjuk ki értékeinket sem az oldalunkra, sem képen, sem leírás formájában. Saját véleményem szerint ilyen a „jó profiloldal” a közösségi oldalakon. Nem túl feltűnő (diszkrét) és még ízléses is.J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése