Keserű öröm:
Sajátos emberi tulajdonság, hogy hajlamosak vagyunk másokkal foglalkozni ahelyett, hogy a magunk életében tennénk rendet és szinte már beteges mértéket öltve hasonlítgatjuk magunkat az ismerőseinkhez. Ennek megélésére is remek alkalmat adnak a közösségi oldalak, hiszen akár távolabbi ismerőseink mindennapjairól is közvetlen képet kaphatunk és mindig lesz olyan, aki éppen jobbnak, szebbnek, boldogabbnak tetszik majd a szemünkben, mint mi magunk. Egy amerikai felmérés egyértelműen kimutatta, hogy mások öröme mennyire boldogtalanná tesz bennünket. A Utah Valley Egyetem kutatói úgy találták, hogy minél több órát tölt valaki közösségi oldalakon, annál inkább úgy érzi, hogy mások jobb helyzetben vannak nála. Megtévesztő a dolog, hiszen az emberek többsége főként örömeiről számol be az ismerőseinek (olykor már-már tolakodóan) és gondosan válogatott, örömtől duzzadó képekkel illusztrálja személyes életének mindennapjait. Ennek láttán azonban nyilván hajlamos lelombozódni az, aki éppen rosszabb periódusát éli az életének és nincs ilyen „mutogatnivaló” helyzetben. Ezek után nem is meglepő, hogy akik nincsenek fent ilyen portálokon és kizárólag személyesen ápolják kapcsolataikat, kevésbé érzik boldogtalanabbnak magukat másoknál…
Virtuális tükör:
Aki hajlamos és hajlandó az önelemzésre, számos dolgot megtudhat önmagáról is, a közösségi oldalakon való viselkedése mentén. Akinek sok „barátja” van, az menő, így törvényszerűen közvetlenebb és barátságosabb másokkal, aminek az az eredménye, hogy jobban is hat a többiekre. Akinek nincs túl sok ismerőse, az egyre inkább árulkodó, de legalábbis gyanús. Oka lehet a dolognak, hogy menekül a társas kapcsolatok elől, fél azzal szembesülni, hogy netán nem jelölik ismerősnek olyanok, akiktől pedig remélné, nem akar beszédtéma vagy képalany lenni, nem mer nyilvánosan hozzászólni a világ folyásához vagy lehetőséget adni másoknak arra, hogy kommenteket fűzzenek a megnyilvánulásaihoz. Az ilyen ember hajlamosabb arra is, hogy negatívan értékelje mások posztjait és kritikusan szóljon hozzá párbeszédeikhez is. Ha megnézzük, kikből áll az ismerősi körünk, valóban személyes és jó ismerősök vagy az „egyszer találkoztunk már” kategóriába soroltatnak, hányukkal vagyunk aktív kapcsolatban, mennyi közösségi programot szervezünk vagy mennyi olyanban veszünk részt, amelyről ezen a csatornán szereztünk tudomást, és milyen arányban jelzünk vissza ezekről ugyanitt, máris képet kaphatunk arról, hogy valóban közösségi emberek vagyunk-e vagy tulajdonképpen az egész életünkben csak passzívan létezünk.
Viselkedés a közösségi hálózatokon:
A jellemző közösségi magatartástípusok jól megmutatkoznak az internetes közösségi hálózatokon is, hisz minden csoportban vannak véleményvezérek és szemlélődők, aktívabb és passzívabb résztvevők. A passzív tagok is hozzátartoznak a közösséghez, ami logikus is, mert nem lehet mindenki aktív, vezető személyiségű szereplő. Vannak, akik hozzáadnak, és vannak, akik profitálnak a közösségi értékekből. Az internetes közösségi hálózatokon mindezek a kommunikációs magatartásformák megtalálhatók, itt a valós, társadalmi személyiségek, identitások szerepelnek virtuális környezetben, aminek az a következménye, hogy minden tag jobban megfelel valós személyiségének. Az esetleges eltéréseket a virtuális tér okozhatja, hisz fizikailag nem szembesülnek a tagok a közösségi hálózatok résztvevőivel. Van, akit ez felold a gátlások, a normák betartása alól, és van, akit még inkább visszatart a kommunikálástól, az aktív szerepléstől, hisz sosem lehet tudni, hogy megosztott adatainkat kik láthatják, ki oszthatják meg, mire használják fel. Vannak olyanok, akiket ez a helyzet kissé paranoiássá is tesz.
Jellemző közösségi magatartás az a passzív szereplés, amikor egyáltalán nem vagy csak ritkán oszt meg valaki saját tartalmat. Ennek a legfőbb oka a látenciához való viszonyulás, ami azt jelenti, hogy a virtuális közösségekből hiányzik a személyes, szemtől-szembe történő kommunikáció, így (rendszertől függően) van némi bizonytalanság abban, hogy amit kiírunk egy kapcsolatépítő oldal üzenőfalára, azt ki és mikor látja, ki és mit kezd majd vele. Ne felejtsük el, hogy a kapcsolatépítő oldalakon írott, vizuális, illetve digitális formában megjelenő és megőrizhető, maradandó információkat produkálunk, ezekből lesz a publikálás pillanatában internetes tartalom. Vannak olyan szereplők tehát a közösségi oldalakon, amelyek az internetes tartalmaikra különösen ügyelnek, és a bizonytalan helyzetekre úgy reagálnak, hogy inkább nem osztanak meg semmit, és nem fejtenek ki aktív közösségi tevékenységet. Ám jellemzően ezek a passzív szereplők is tesznek valamit a közösségi oldalakon, egyrészt befogadják, megfigyelik, fogyasztják és felhasználják a közösség más tagjainak a tartalmait, másrészt lehetőségük van arra, hogy kifejezzék szimpátiájukat, tetszésüket a tartalmak iránt. Erre a kommunikációs magatartásra már meghonosodóban van a magyarban is a Facebookról elterjedő lájk, lájkolás. Ez idegen eredetű kifejezés, az angol like 'szeret', 'kedvel' igéből származik. A nyelvhasználat viszont eldönti lassan ezt is, hiszen a lájkol egyre népszerűbb, egyre többször fordul elő már a Facebookon kívüli szövegkörnyezetben is.
Felhasznált irodalom:
"http://netidok.postr.hu/csendes-szemlelodo"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése